Az 58 képből álló, rövid szövegekkel kísért diasorozat bemutatja a küldetés előkészületeit, a szonda indítását, pályáját, a Szaturnuszt és rendszerét, a fantáziaképek segítségével pedig 2004-be ugorhatunk előre...

	Ez a festmény lett a nagyszabású küldetés jelképe. Szaturnusz, a régi rómaiak istene lerántja a leplet a bolygóról, hogy a Cassini segítségével végre igazán feltárhassuk titkait		A küldetés tudományos célpontjai: a bolygó és gyűrűrendszere, a Titan, számos kisebb hold és a magnetoszféra
	A Szaturnusz hatalmas rendszere. Óriásholdja a Titan, amelyen kívűl még legalább 17 kisebb kísérője van. Gyűrűrendszere a legnagyobb és a legszebb az óriásbolygók között		A Cassini-szonda megalkotása nemzetközi vállalkozás. A képen a küldetésben résztvevő országok zászlai láthatók. Az alsó sorban ott van a magyar lobogó is!
	A térképen nem csupán a küldetéshez való hozzájárulás ténye, de annak mértéke is leolvasható. A fő résztvevő természetesen az USA		A szonda felépítése és tudományos műszerei
	A szonda felépítése és tudományos műszerei		A Huygens-szonda és hőpajzsának összeszerelése
	A Huygens-szonda hőpajzsának ellenőrző vizsgálata a felhelyezést követően. Ez a szerkezet védi a szondát a Titánra történő leszálláskor		A Huygens-szonda elektromos tesztelése
	A JPL technikusai, miután a szonda felső részét ráhelyezték a hajtómű-modulra, beállítják és megvizsgálják a két egységet		A szonda saját hajtóművének fúvókái
	A média számára fotózásra kitett, teljesen összeszerelt és hővédő burkolatba csomagolt szonda a floridai Kennedy- űrközpontban		A Cassini megérkezik a Cape Canaveral-űrrepülőtérre. Hamarosan felhelyezik a jelenleg létező legnagyobb teljesítményű hordozórakéta, a Titan IV tetejére
			A Cassini, jobb oldalán a Huygens szondával már a Titan IV rakéta tetején várja védőburkolatának felszerelését
	A Cassini-szonda az indítóállvány tetején, védőburkolatának felszerelése alatt, ami megóvja majd a fellövés és pályára állás alatt		A Cassini a kilövés előtt. A szervíztornyot már visszahúzták. Az egész szerkezet 56 méter magas. A szonda egy Titan IV hordozórakéta tetején helyezkedik el, amelyet egy Centaur gyorsító rakétefokozattal is elláttak
	Start! 1997. október 15. 08.43 (GMT)		A nagy utazás legelső lépései - a Cassini a felhők felett
	A fedélzeti számítógép nagy sebességű chip-je. A chipek új generációjához tartozó kis szerkezet kb. száz hagyományos chip teljesítményére képes		"A kb. egymillió ember - közöttük sok honfitársunk - aláírását hordozó CD (pontosabban digitális video lemez), amely az emberiség üzenetét viszi a Szaturnusz távolába" (Spányi Péter cikkéből)
	A bonyolult pálya alatt négy gravitációs lendítést (hintamanővert) terveznek. Az ábrán látható időpontok az elhalasztott indítás miatt némileg módosultak		Az első gravitációs lendítést 1998. április 26-án a Vénusz hajtja végre. 1999 június 24-én a Cassini ismét elhalad bolygószomszédunk mellett: ez lesz a második lendítés
	1999. augusztus 18-án a szonda visszatér a Föld közelébe, hogy bolygónk újabb lendületet adjon neki; ez lesz a harmadik gravitációs lendítés		2000. december 30-án a Cassini a Jupitert közelíti meg. Ettől kezdve már minden műszer dolgozik. A legnagyobb planéta gravitációja adja meg azt lökést számára, amelynek segítségével már a végső célpont felé fog száguldani
	A megérkezés és az utolsó pályamódosítás napja: 2004. július 1.		A Cassini Szaturnusz körüli pályái. A Titánnal való találkozások egyenlítőiről polárisra módosítják a pályát, így a bolygó teljes megfigyelése válik lehetővé
	A Szaturnusz a Naprendszer második legnagyobb bolygója. A hatalmas gázóriás fő ékessége a gyűrűrendszer. A képet a Voyager 2 készítette 1981-ben. A felvétel alján a Tethys, a Dione és a Rhea holdak láthatók; a Tethys árnyéka megfigyelhető a bolygón		Ezt a csodálatos felvételt 1981-ben készítette a Voyager 2 űrszonda. A Szaturnusz térfogata mintegy 760-szorosa a Földének. Szilárd felszínnel nem rendelkezik, anyaga főleg hidrogénből és héliumból, kisebb mértékben ammóniából és metánból áll
	A Szaturnusz sávozottsága sokkal szelídebb, mint a Jupiteré, de ezen a felvételen felerősítették a színeket, így a sávok is erőteljesebbé váltak		A Voyager 1 felvételén jól megfigyelhetjük a légkör változatos, örvénylő alakzatait. A Szaturnusz szelei a legerősebbek a Naprendszerben (sebességük elérheti az 1600 km/h-t)
	A Szaturnusz gyűrűrendszere algyűrűkből áll, melyeket rések tagolnak. A legnagyobb a Cassini-rés, amelyet Jean Dominique Cassini francia-olasz csillagász fedezett fel a XVII. században		A Voyager 1 így látta a gyűrűket 1980-ban (hamisszínes felvétel). A gyűrűk sokkal összetettebbnek bizonyultak, mint azt korábban, a földi megfigyelések alapján gondoltuk. Anyaguk főleg vízjégből áll
	A B-gyűrű rejtélyes küllőinek részletes magyarázat még várat magára. A tudósok szerint valószínű, hogy valamilyen elektromágneses folyamat felelős a kialakulásukért		A gyűrűkben lévő apró holdacskák, a terelőpulik gravitációs hatása egészen szokatlan alakzatokba rendezi a gyűrűk anyagát. A Voyager 2 felvételén az A-gyűrű előtt húzódó vékony F-gyűrű és két terelőholdja látható
	A Huygens-szonda célpontja a Titan, amely a Szaturnusz legnagyobb, légkörrel rendelkező holdja. Légköre főleg nitrogénből és metánból áll		Néhány hónappal a megérkezést követően, 2004 novemberében a Huygens leválik az anyaszondáról és megkezdi a Titan megközelítését
	A Huygens, miután számos keringést végez az óriáshold körül, leereszkedik a Titan felszínrére. A leszállás alatt hővédő pajzsa védi, ami a végén leválik		Milyen lehet a Titan felszíne? Valóban etántavak borítják, amelyekből metánsziklák meredeznek? A fantáziaképen a Huygens egy krátertó felett repül, a légkörben metánfelhők úsznak
	A Huygens leszállásának fő fázisai		A küldetés alatt több jeges hold megfigyelése is sorra kerül. A képen a Dione látható. Felszínét kisebb-nagyobb becsapódási kráterek borítják, melyek közül a legnagyobb átmérője eléri a 100 km-t
	Vajon milyen lehet a Dione felszíne közelebbről? A fantáziaképen az Aeneas-kráter látható. Hogy valóban ilyen-e, azt csak 2004 után tudjuk meg		A Rhea nevű hold több felvételből összeillesztett mozaikképe. A Rhea a Szaturnusz második legnagyobb kísérője, átmérője 2400 km. A Szaturnusz rendszerében ez a legkráterezettebb hold, ami a Merkúrhoz és a Holdhoz teszi hasonlóvá.
	A Rhea felszínének fantáziaképe, egy hatalmas, jégborította kráterrel (Izanagi), amelyen belül egy kisebb (Izanami) helyezkedik el. A kép bal felső sarkában a Nap látható, amely ebben a távolságban már elég sápadtnak tűnik		Az Enceladus és a Iapetus, két jeges hold a sok közül. A képen átmérőjüket is feltüntették. (A Föld átmérője 12.756 km)
	Az Enceladus felszínét a krátereken kívűl hosszanti alakzatok, repedések, törések tagolják. Nagyon hasonlít a Jupiter rendszerében lévő Ganymedes-re, de mintegy tízszer kisebb annál		Jéggejzír az Enceladuson (fantáziakép). Az ilyen alakzatok szolgáltathatják azokat a szemcséket, amelyek a hold fényes oldalát borítják, esetleg belőlük származik a halvány F-gyűrű anyagának egy része is
	A Iapetus egyik oldala meglepően sötét. A felszít erőteljes, jeges hullámformák tagolják		A szabálytalan alakú, 400 km-es hosszanti átmérővel rendelkező Hyperion a Szaturnusz egyik legkisebb holdja. Lehetséges, hogy a heves meteoritbombázások deformálták el. A hold alsó peremén egy 100 km átmérőjű kráter ívét láthatjuk
	A Hyperion felszínén furcsa, taréjszerű alakzatok vannak. Lehetséges, hogy ezek olyan jéggerincek, szirtek, amelyek magassága elérheti a 30 km-t is		A Mimas azonnal felismerhető hatalmas becsapódási kráteréről. A számítások szerint a krátert létrehozó folyamat majdnem szétzúzta az égitestet. Átmérője (100 km) kb. egynegyede a holdénak; ez a méretarány egyedülálló a Naprendszerben
	A Mimas óriáskrátere, a Herschel-kráter. A fantázirajz közepén a központi magaslat látható, míg az alakzat falait a háttérben figyelhetjük meg		A Tethys nevű hold. Erősen kráterezett felszínén egy hatalmas szakadékrendszer fut végig, amely a korong jobb alsó felében figyelhető meg. Az alakzat abban a tágulási fázisban keletkezhetett, amikor a hold belseje még meleg volt
	A Tethys felszínének legfeltűnőbb alakzata az Ithaca Chasma nevű szakadékrendszer, amelynek hossza a hold kerületének háromnegyede. Átlagos szélessége 100 km, mélysége 4-5 km		A Phoebe több szempontból is különbözik a Szaturnusz többi holdjától. Keringési iránya retrográd, nem mindig ugyanazt az oldalát fordítja a bolygó felé (vagyis nem kötött keringésű), pályasíkja pedig inkább az ekliptikához, mintsem a Szaturnusz egyenlítői síkjához hajlik. Mindez arra utal, hogy befogott kisbolygó lehet
	Egy hatalmas jégrianás fenekéről nézhetünk fel a legkevésbé ismert, legtávolabbi és legsötétebb Szaturnusz-hold, a Phoebe felszínén. Mivel a Cassini 50 ezer km-nél jobban nem közelíti meg ezt a holdat, magát a szondát nem látjuk a fantáziaképen		A fantáziarajzon a Pandora felszíne látható. A Pandora a vékony F-gyűrű egyik "terelőpulija". Az F-gyűrű sodort sávja a bal oldalon figyelhető meg, ettől jobbra felfelé a másik "terelőpuli", a Prometheus bukkan fel
	Ugrás a jövőbe: "A bámulatos Szaturnusz" c. újság 2004 novemberi számának címlapját láthatjuk, ígéretes eredményeket beharangozásával. Ha minden jól megy, talán valóban is elolvashatjuk majd...